Új könyv / Esemény
Zeidler Miklós (szerk.): A Monarchiától Trianonig egy magyar diplomata szemével. Praznovszky Iván emlékezései
Zeidler Miklós nevét a trianoni békeszerződéssel és különösen a két világháború közötti revíziós mozgalmakkal foglalkozó könyvei és tanulmányai alapján ismerték meg a 20. századi magyar történelem iránt érdeklődő olvasók. Ez a műve, melyben egy mára szinte teljesen elfeledett magyar diplomata, Praznovszky Iván - 1920-ban a párizsi magyar békedelegáció titkárságának vezetője - életútját dokumentálja és értelmezi, szervesen kapcsolódik eddigi kutatásaihoz. Biztosra vehető, hogy eddigi írásaihoz hasonlóan ezt a munkáját sem csak a szakemberek veszik kézbe, hanem a modern magyar történelem iránt érdeklődő olvasók is szeretni fogják.
E pompásan összeállított kötet lapjairól bontakozik ki egy átlagos magyar diplomata képe, aki egyforma önérzettel tárgyal az akkori világ hatalmasaival, parádés nyelvtudással képviseli hazáját Párizsban és tagadhatatlan mesterségbeli tudással intézkedik, szervez és figyel.
Ár (bruttó): 7990 Ft
Philip Kotler - John A. Caslione: Kaotika. Menedzsment és marketing a turbulencia korában
2008-as pénzügyi válság egyre negatívabb utóhatása, hogy egyes vállalatok, iparágak és piacok létezése csak hajszálon múlik, mások pedig már meg is szűntek. Pedig a turbulencia még nem ért véget!
Philip Kotler és John Caslione elismert üzleti stratégák. Kaotika című könyvükben azzal az elgondolkodtató, sőt felkavaró érvvel állnak elő, hogy a jelenlegi zűrzavaros idők nem tekinthetők rendellenesnek, csupán új típusú normalitásnak. A gazdasági hanyatlás valójában egy szüntelen kilengésekkel tarkított turbulens korszak velejárója, amelyben mind a kockázat, mind a lehetőség érzékelhető a globalizáció és a technológia immár könyörtelenül összefonódott világában. A kaotikus világ tönkreteszi a felkészületlen cégeket, de jutalmazza a felkészülteket, azokat a stabil vállalatokat, amelyek rendelkeznek a gyors mérlegelés és a potenciális fenyegetésre való hatékony reagálás képességével.
A Kaotika szerzői tanulságos példákkal illusztrálják, milyenek a turbulens viszonyok között sikeresen navigáló rugalmas cégek, és sok olyan vállalatról is írnak, amelyek csődbe mentek, vagy a csőd szélére jutottak, mert nem voltak az őket térdre kényszerítő válságra felkészülve. Nem csak az aktuális gazdasági válság túléléséhez nyújtanak gyakorlati stratégiát, hanem a válságot követő, hullámzó prosperitás viszonyai közötti boldoguláshoz is.
Ár (bruttó): 5990 Ft
Új ár (bruttó): 1990 Ft
Washington Irving: Az Alhambra meséi
„Ha az olvasók képesek átérezni valamit a hely bűvös szépségéből, akkor nem fognak panaszkodni azért, hogy egy évszaknyi időt töltöttek velem az Alhambra legendás termeiben." Ezekkel a szavakkal hívja Washington Irving kalandozásra az olvasót a spanyolországi Granada csodás építményében, az Alhambrában. Az út során nemcsak az egyes épületrészek, termek történetével, a környék történelmével és legendáival ismerkedhetünk meg, hanem betekintést nyerünk a 19. századi Alhambra mindennapjaiba is. Összeolvad múlt és jelen: az amerikai író fordulatosan mutatja be a vidékre jellemző sokféleséget, valamint a mór uralom alatti legfontosabb eseményeket, ádáz csatákat, uralkodók felemelkedését és bukását, amelyek természetesen elválaszthatatlanok az Alhambra fantasztikus, még napjainkban is lenyűgöző épületegyüttesétől.
Ár (bruttó): 2990 Ft
Új ár (bruttó): 1490 Ft
Derek Rowntree - Menedzserek ellenőrző listakönyve (Szükséges tudnivalók szükség esetére)
A menedzseri munka összetett, és szüntelen tanulással jár. Néha még cégünk működtetése is komoly kihívást jelent, a váratlan helyzetekről és projektekről nem is szólva. Ez a könyv nélkülözhetetlen útmutató a világ menedzserei számára. A sikeres menedzseri tevékenység minden egyes területét felölelő ellenőrző listák segítségével a vezetők világosan át tudják tekinteni az egyes helyzeteket, és megalapozott döntéseket hozhatnak. Ez a klasszikus mű abban segít, hogy mindig a lehető legeredményesebben és leghatékonyabban végezzük menedzseri munkánkat.
Ár (bruttó): 4990 Ft
Új ár (bruttó): 1990 Ft
Termékek
Little Platinum Book of Cha-Ching!
Szerző:
Jeffrey Gitomer
Kiadó:
FT Press - 2007
Presents thirty-three tips on personal and business success gleaned from the experiences and wisdom of John Patterson, founder of the National Cash Register Company.
Ár [bruttó]: 4990,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1990,- Ft
További részletek
Kosárba
Csapdák és egerek
Szerző:
Hankiss Elemér
Kiadó:
Manager Könyvkiadó - 2009
Kiadás száma:
1
Új Reformkor?
Magyarország ma veszélyes csapdákban vergődik. S az egerek, sajnos, mi vagyunk, akik ebben az országban élünk.
Ámde ha ez így van, nincs-e itt az ideje annak, hogy nagyon is fürgén hozzálássunk a kiutak kereséséhez? Mindenki a maga módján.
Ez a könyv is erre vállalkozik.
Ár [bruttó]: 2990,- Ft
További részletek
Kosárba
de Bono csomag
A csomag a következő könyvek egy-egy példányát tartalmazza: I am right you are wrong; Sipmlicity
Ár [bruttó]: 8890,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1490,- Ft
További részletek
Kosárba
77 tanulságos történet vezetőkről coachoktól és tanácsadóktól
Szerkesztő:
Komócsin Laura
Kiadó:
Manager Könyvkiadó - 2010
Kiadás száma:
1
Ár [bruttó]: 4990,- Ft
További részletek
Kosárba
Bartók országában
Szerző:
Gerendás Péter
Kiadó:
G.P. Music BT. - 2008
Kiadás száma:
1
Moldei lány - Más ez az állomás - Bartók országában - Az árral szemben - Ne félj komédiás - Széttört porcelán - Hullik a jégeső - Nagykörút - I love you - Fázom - Zápor után
Ár [bruttó]: 3290,- Ft
További részletek
Kosárba
I Am Right You Are Wrong
Szerző:
Edward de Bono
Kiadó:
Penguin Books - 1991
In this book Dr Edward de Bono, who is well known world-wide for his origination of lateral thinking, puts forward a direct challenge to what he calls the rock logic of Western thinking. Rock logic is based on rigid categories, absolutes, argument and adversarial point scoring. Edward de Bono believes that this thinking cannot provide the constructive energies that we are going to need in order to solve problems and create a better future. Instead of rock logic he proposes the water logic of perception. Drawing on our understanding of the brain as a self-organizing information system, Dr de Bono shows that perception is the key to more constructive thinking and the serious creativity of design.
Edward de Bono expects his ideas to outrage conventional thinkers, yet time has been on his side, and the ideas that he first put forward twenty years ago in his book The Mechanism of Mind are now accepted mainstream thinking. Here, in this brilliantly argued assault on outmoded thought patterns, he calls for nothing less than a New Renaissance.
Ár [bruttó]: 4990,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1490,- Ft
További részletek
Kosárba
Handy csomag
A csomag a következő könyvek egy-egy példányát tartalmazza: The New Philantropists; Myself and other more important matters; The Empty Raincoat; The Hungry Spirit
Ár [bruttó]: 22458,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 2490,- Ft
További részletek
Kosárba
Üzlet & élet csomag
A csomag a következő könyvek egy-egy példányát tartalmazza: Szex, pénz, boldogság és halál; Nudge. Jobb döntések egészségről, pénzről és boldogságról a pénzügyi válság után; Döntéshozatali és problémamegoldó stratégiák; Kaotika. Menedzsment és marketing a turbulencia korában.
Ár [bruttó]: 16960,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 4990,- Ft
További részletek
Kosárba
Szex, pénz, boldogság és halál. Feljegyzések a modern egérlyukból
Szerző:
Manfred Kets de Vries
Kiadó:
Manager Könyvkiadó - 2008
Kiadás száma:
1
A szex, pénz, boldogság és halál gondolata nemcsak Dosztojevszkij gyűlölködő hősét foglalkoztatja, aki elrontott élete egérlyukából írja feljegyzéseit, hanem korunk tevékeny, gazdag és sikeres cégvezetőit is, akikre Manfred Kets de Vries e művében gyakorta hivatkozik.
A szex, pénz, boldogság és halál kérdései évezredek óta minden embert érintenek, akár nehéz sorsú, akár szerencsés és jómódú, vagy elmélyült tudású, mint a könyv szerzője. Tudást kínál ez a kötet, nem csodaszert, olyan megfontolandó szempontokat, amelyekkel javíthatunk az életünk minőségén, ahogyan
felfogjuk ügyeinket, önmagunkat és másokat. Ha megszívleljük tanácsait, jobbá tehetjük céljainkat és életünket. A szerző e művében sokrétű gyakorlati tapasztalataiból és pszichológiai ismereteiből származó tanácsait bibliai és irodalmi idézetekkel, aforizmákkal, sőt tréfás, de tanulságos adomákkal támasztja alá. Ezek szerint jobban járunk, ha döntéseink hosszabb távú és nem szándékolt következményeivel is törődünk, ami tetteink hevében sokszor elsikkad, ha azt is figyelembe vesszük, hogy milyen hatást gyakorolnak ránk és másokra. Azt sugallja, ne áldozzuk fel jelenünk örömeit jövőnk reális vagy irreális céljaiért, ugyanakkor a közeli sikerek csábítása se feledtesse velünk a lehetséges távoliakat. Főként ne essünk a pénz hajszolásának
hideglelős csapdájába. Boldogabbak lehetünk, ha szerelmi kapcsolatunkat nem pusztán a szex vagy az uralkodás vágya jellemzi. És végezetül: elfogadhatjuk halálunkat, ha időben rendezzük dolgainkat. Külső és belső békénk valójában nem a mindennapos sikereken, hanem emberi méltóságunk megteremtésén és megőrzésén múlik.
Helmich Dezső
Ár [bruttó]: 4990,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1490,- Ft
További részletek
Kosárba
The Manager's Book of Checklists
Szerző:
Derek Rowntree
Kiadó:
Pearson - 2006
Kiadás száma:
3
As a frontline manager, there's a lot to remember and even more to do. Sometimes you want a quick and easy reminder of the essentials on a particular topic, so you know you've covered all the bases. Then you can be sure you're doing the right thing, at the right time and being effective and efficient. The Manager's Book of Checklists is that essential quick reference. It will help you to be more systematic, to consider all angles of the situation and to be a better, smarter manager. New to this edition are checklists on coaching and performance management. These join all the lists in classic areas such as finance, customer service, people and operations.
Ár [bruttó]: 7991,- Ft
Akciós ár [bruttó]: 1990,- Ft
További részletek
Kosárba
További termékeink megtekintéséhez használja az oldal bal felső részén látható kategória választó menüt!